Szia! Erdődi Györgyi vagyok, professzionális sminkes, sminkoktató és a GYORGYIERDODI márka alapítója.
A smink iránti szenvedélyem gyerekkoromban kezdődött egy olyan családban, ahol a kreativitás, a szépség és az alkotás mindig jelen volt.
„A sminkelés nem egyszerűen szakmám, ez az utam.”

„A sminkelés nem egyszerűen szakmám, ez az utam.”
Kezdetben magamat és a barátnőimet sminkeltem, majd jöttek az első “igazi” vendégek… Edina, Vanda – Köszönöm Nektek! Egy íróasztalnál sminkeltem őket, profi eszközök nélkül, autodidaktaként, de szívből. Mindig boldogan és elégedetten távoztak.
Az élet más területre sodort, de egy nap Édesapukám felhívott: „Milyen színű legyen az új szobád? Épp alakítjuk át sminkes hellyé!” Ez a pillanat mindent megváltoztatott. A családom töretlen szeretete és hite indított el azon az úton, amelyen ma is járok.
Tanultam, gyakoroltam, versenyeken vettem részt, majd egyszer csak ott találtam magam reklámforgatásokon, magazinokban, szépségkirálynők és kampányok világában, közben egyre többször tanítottam másokat is. Rájöttem, hogy ez az érzés, tudás túl értékes ahhoz, hogy csak én használjam. A smink számomra egy út az önazonossághoz, és ezt szeretném tovább adni.
Neked is.
Amiért jó kezekben leszel
I. A legjobbaktól tanultam, hogy a legjobbat adhassam
Folyamatosan fejlesztem a szakmai tudásomat. Tanultam többek között Fábián Éváéknál, Dominique Roberts, Kardos Júlia, Husz Fédra, és Iványi Mercédesz képzésein.
II. Képesített sminkes és hivatalos oktató vagyok
Professzionális sminkes végzettségem 2022-ben szereztem meg. Felnőttképzőként pedig hivatalosan is jogosult vagyok tanúsítványos képzések megtartására (B/2025/000208).
III. Ismert márkák mögött is ott az ecsetem
Sminkesként számos kampányban vettem részt: KFC, Groupama, Hamé Hungária, Allergodil, Alpikol, Eisberg… csak néhány azok közül, akik megbíztak a munkámban.
IV. A háttérből segítem, hogy ragyoghass a Nagy napon
Rendszeresen jelen vagyok esküvői kiállításokon Kiskunhalastól a budapesti Hungexpóig. Számos menyasszonyt kísérhettem már végig életük egyik legszebb napján.
V. Tudom, mi működik élőben és kamerán keresztül is
Divatfotózásokon és kampányforgatásokon is dolgoztam sminkesként és modellként is. Így pontosan tudom, hogyan emeljük ki a legjobb arcodat, akár a tükörbe, akár a kamerába nézel.

Hol kezdődik a te történeted?
Nem sablonokban gondolkodom.
Nálam nincs „egyféle smink” vagy „egyféle út”. A közös munka mindig egy beszélgetéssel indul.
Mesélj magadról, én pedig megmutatom, hogyan tudlak a legjobban támogatni.

